Kedves szülővárosom, jobb sors járna neked.
Egy igazi jobboldali nem akarna emléktáblát állítani Horthy Miklósnak
„Nefelejccsel tele van az árok, haj, de szép a kékje,
Öltözzetek, csíki szép leányok, ünnepi fehérbe!
Szedjétek le a kert violáit,
Úgy várjátok Horthy katonáit!
Horthy Miklós katonája vagyok, legszebb katonája.”
Bocsánatot kérek Bayer Zsolttól
Ideje önkritikát gyakorolnom.
A magyar fiatalok nevében: kurva anyját Bayer Zsoltnak!
„Fiatal demokraták, vén faszok.” (Központi Hatalom).
Felszabadító volt a színpadról hallani, hogy „húzzanak a picsába”
Valami elkezdődött.
A kormány drogháborúja sem szól másról, csak „visítsanak a libsik”
A megkérdezett szakemberek úgy látják, a „drogosok” lesznek a következő csoport, akiket hibáztatni lehet, hasonlóan, mint a hajléktalanok vagy a homoszexuálisok.
Mindenkinek máshogy hiányzik az, aki elmegy
Furcsa, de sárgás, melegfehér fényben még a halálról is lehet megnyugtatóan gondolkodni.
Bruti: A jó hangulatot például át lehetne venni Vásárhelytől
Tóth Imre „Bruti” zenész-humorista a Szent István Napok és XVIII. Borfesztivál negyedik napján lépett fel Hódmezővásárhelyen, ez alkalomból beszélgettünk vele.
Polgárháborús hangulat Hódmezővásárhelyen, nagyjából egyforma politikai erők osztják meg a várost
A várost beárnyékolja az egyesült ellenzék korábbi miniszterelnök-jelöltjének és a Fidesz lokál erős emberének a küzdelme.
A fiam hívott reggel hatkor, hogy sürgősen pakoljatok, és induljatok – ukrán menekültek Szegeden
A tavaly februárban kitört háború pusztításai miatt már több mint négymillió ember volt kénytelen elhagyni a hazáját, a menekültek leginkább az Ukrajnával szomszédos országokban, illetve a balti államokban keresnek akár ideiglenes, akár hosszú távú menedéket.










